| Vízilabda-mérkőzés Kerepesen |
| Írta: Mikula Gábor | |
| 2009.11.14 [22:30] | |
|
Magyar Kupa - negyeddöntő - 1. mérkőzés, Kerepes: Kerepes SBE – FTC 1-11 (0-8) Németh – Horváth E., Krenács, Wágenhoffer – Stefán, Terdik, Zágor, Sipos – Szlovák, Horváth K. (Solymos), Dörömbözi G: Dörömbözi 3, Sipos 2, Szlovák, Zágor, Horváth K., Horváth E., Solymos, Krenács Csapatunk a háromnegyed pályás bajnokságban szereplő Kerepes ellen játszotta le fennállásának első Magyar Kupa mérkőzését. A párharc két találkozón dőlt el. Mivel napok óta zuhogott az eső, így játékra szinte alkalmatlanná vált a pálya, de a hatalmas közönségre való tekintettel végül megrendezték a meccset. A hazaiak alaposan kitettek magukért, hiszen villanyfény mellett fogadták a Fradit, melyet nemrég avattak. A találkozó előtt minden egyes játékosunk egy kis emlékplakettet kapott a kerepesi vezetőktől. Ahogy elkezdődött a találkozó látszott, inkább vízilabda-mérkőzést fognak rendezni, mint labdarúgót, hiszen hatalmas tócsák álltak mindenfelé. Főleg a kapusok dolgát nehezítették az ötös helyén elhelyezkedő hideg vizű medencék. A mieink alkalmazkodtak jobban a nehéz terephez és pillanatonként alakították ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket. Végül a 6. percben az első gólunk is megszületett. Horváth Katalin futott el a jobb oldalon, beadott, Sipos fordulásból a kapuba bombázott. Szinte felbillent a pálya, a hazaiak egy pillanatig sem tudták megtartani a labdát. A 12. percben növelte előnyét a Ferencváros. Szlovák beadása a kapu felé csavarodott, a portás kiütötte a pettyest, pont Dörömbözi elé, aki közelről a hálóba helyezett. Hét perc telt el, amikor Dörömbözi megszerezte az FTC harmadik gólját. Krenács ívelése a kapu felé gurult, a hálóőr elcsúszott a sárban, Dörömbözi ott termett és nem hibázott. Az irreális talaj miatt néha komikus jeleneteket láthatott a közönség. A 25. percben Zágor kapura lőtt, a labda kicsúszott a kerepesi portás kezéből, gurult egy darabig, majd a gólvonal előtt megállt egy tócsában. A derék kapuvédő gyorsan javította hibáját és felnyalábolta a pettyest. Egy perc múlva azonban már a gonosz pocsolya sem segíthetett. Ekkor Szlovák Horváth Katalinnal kényszerítőzött, majd a hálóba bombázott, 0-4. Zágor Bernadettnek azonban ezen a napon alaposan meggyűlt a baja a tócsákkal, mert a 28. percben egy kapura gurítása ismét elakadt az ötösön belüli kismedencében. Három perccel később Szlovák ívelt be egy szögletet, ami után Dörömbözi közelről a hálóba emelt. A hajrára még jobban felpörögtek az események. A 36. percben Sipos bombázott mintegy tizennyolc méterről a Kerepes kapujába, majd Zágor lépett ki a védők sűrűjéből és a hálóba helyezett, 0-7. A 40. percben Horváth Katalin még kihagyott egy ordító ziccert, hiszen egyedül állt szembe a portással, mégis őt találta telibe, de egy perccel később már nem hibázott. Dörömbözi remek cselekkel tisztára játszotta magát, majd beadott. A labda jó szokásához híven elakadt a vízben, a tétovázó védők között Horváth lecsapott az úszkáló játékszerre és a hálóba lőtt. A nyolcas mezszámmal játszó Horváth Katalin szerezte a Fradi nyolcadik találatát. Mivel szakadatlanul zuhogott az eső, egyik csapat sem ragaszkodott a hosszú szünethez, szinte néhány szusszanás után már folytatódott a küzdelem… a pályával. A mieink kissé könnyedebb játékot mutattak be a második félidőben. A Kerepes viszont szerette volna megszerezni a becsületgólt. Erre az 53. percben lett volna lehetőségük, de első kapura lövésük mellészállt. Három perccel később Szlovák kitűnően ugratta ki Horváth Evelint, aki begyalogolt a 16-oson belülre, majd a hálóba lőtt. Ekkor a biztos vezetés tudatában már rengeteg helyzetet hagytunk ki, majd a 62. percben boldogan ünnepelhettek a kerepesi szurkolók, hiszen csapatuk végre betalált. Védőink rosszul szabadítottak fel, a hazai csatár lecsapott a labdára és egy távoli lövéssel szépített, 1-9. Négy perccel később született meg jubileumi találatunk. Dörömbözi cselezgetett a büntetőterületen belül, Solymoshoz sarkalt, aki közelről a hálóba helyezett, 1-10. Ez volt Solymos első találata a Fradiban. Újabb két perc múlva Krenács kevergetett a hazai védők között, majd miután tisztára játszotta magát védhetetlenül lőtt a kapu közepébe. Ezt követően Dörömbözi közelről szerezte meg negyedik találatát, amit a partjelző beintésére a játékvezetőnő érvénytelenített. Néhány perc múlva Solymos tört be a 16-oson belülre, ahol buktatták, de a bírónő csak szögletet ítélt, aki aztán végül megsajnálta a lányokat és nyolc perccel korábban lefújta a találkozót. A visszavágó már csak formalitás maradt.Zsiga László |
| < Elõzõ | Következõ > |
|---|